2009. november 22., vasárnap

Tarja fűszeres pácban, sült burgonyával



A napokban nagyon szép tarjaszeleteket kaptam az üzletben. Szerettem volna valami mást készíteni belőle,mint eddig. Valami egytálételre gondoltam, ami gyorsan kész van. A szemem az ablakra tévedt, ahol cserépben illatozott a nemrég vásárolt kakukkfű.Mostanában eléggé rá vagyok kattanva a kakukkfűre, nagyon szeretem az ízét-illatát, amibe csak lehet, belerakom. Ekkor elkezdett bennem körvonalazódni egy fokhagymás-kakukkfüves pác, gyorsan neki is álltam elkészíteni.

Hozzávalók:

6 szelet csontos tarja
1,5 kg burgonya
1,5 dcl tejszín


a páchoz:

1 dcl olivaolaj
1 dcl napraforgóolaj
4 duci gerezd fokhagyma
3 kiskanál mustár
2 kiskanál méz
1 kiskanál csípős chili szósz
0,5 citrom leve
4-5 szál kakukkfű apróra vágva
frissen őrölt bors

A tarjaszeleteket megmossuk, a vizet papírtörlővel leitatjuk róluk.
A pác hozzávalóit alaposan elkeverjük, a húsokat belehelyezzük úgy,hogy mindenhol érje a pác. Lefedjük,és egy napra a hűtőbe tesszük. Közben egyszer-kétszer átforgatjuk.





Másnap a krumplikat meghámozzuk, vékony karikára vágjuk, és egy jénai tál aljába rakjuk.
A húsokat kivesszük a pácból, kicsit letörölgetjük, és forró olajon mindkét oldalukat hirtelen pirosra sütjük. A húsok után a tálban visszamaradt pácot a tejszínnel elkeverjük , és a burgonyára öntjük. A tetejére szedjük a húsokat, meglocsoljuk a sütésből visszamaradt fűszeres olajjal.



Alufóliával lefedjük, és kb. 1,5 órán keresztül +180 °C-os sütőben sütjük. Ekkor kóstoljunk meg egy darab húst,hogy elég puha-e.Ha igen, akkor az alufóliát levesszük és még kb. 20 percig tovább sütjük.

Tálaláskor megszórtam egy csipetnyi friss kakukkfűvel, és lilakáposzta salátát adtam mellé.
Ez egész egyszerűen készült:
Egy kisebb fej káposztát vékonyra gyalultam, adtam hozzá szintén vékony karikára vágott lilahagymát. Megsóztam, kb. 1 evőkanálnyi ecetet, és kb. 2 evőkanálnyi olivaolajat adtam hozzá. Az egészet összekevertem, és egy kicsit állni hagytam,hogy az ízek összeérjenek.

Nincsenek megjegyzések: